Cím: Megbélyegezve
Szerző: Anne Winchester
Fandom: saját fandom
Műfaj: slash
Szereplők: saját szereplők
Korhatár:  NC-17-ig
Leírás: Tim Spencer egy egyszerű 19 éves fiú, akinek sosem volt szerencséje az életben. Ő bizonyítéka annak, hogy a szépség is lehet hátrány, főleg ha meleg az illető. Timnek mindössze egy vágya van, hogy profi focista legyen, ám egy szörnyű baleset, ami nem is biztos, hogy az volt, kettétöri ezt az álmot.



Miután kiszállunk a kocsiból, némán indulok a ház felé. A torkomban dobog a szívem, ezért nem tudok megszólalni, aztán Mike kezét érzem a karomon. Óvatosan végigsimít rajta, majd megérinti a kezemet. Úristen, ez meg akarja fogni a kezemet, mint valami romantikus filmben. Kicsit berezelek, mert eddig még sosem sétáltam kézen fogva senkivel, még ha ez a távolság csak harminc méter. Na jó, nekem végem van, azt már itt tudom. Most szépen meg kéne mondanom Mike-nak, hogy sétáljon vissza a kocsijához, és soha többé ne keressen. De ezt nem teszem, ezért hamarosan a lakásom ajtajában állunk.

- Szép a lakásod – mondja mosolyogva, és olyan vidám szemekkel, ahogy csak ő tud nézni. A lábaim elgyengülnek ettől, de erőt kell vennem magamon, nem lehetek olyan, mint egy kislány élete első randiján.
- Köszi. Sajnos csak vízzel tudlak megkínálni – motyogom, mire közelebb lép, megérinti a karomat.
- Az is tökéletes – feleli, és mélyen a szemembe néz, aztán közelhajol. Lehunyom a szemem, és szenvedélyes csókra várok, de Mike csak óvatosan érinti össze ajkainkat, és olyan gyorsan, mintha meg se történt volna. Meglepve nézek rá, mire szélesebben kezd vigyorogni. – De ha megengeded, kiszolgálom magam. Mivel szeretnék gyakori vendég lenni nálad, jó lenne minél hamarabb kiismerni magam itt – mondja, mire én végképp nem jutok szóhoz. Most vagy nagyon trükkös a pali, és tudja, hogy mivel vegyen le a lábamról, vagy tényleg akar tőlem valamit. Valami komolyabbat. Bambán nézek a barna szemekbe, amik picit világosabbak az enyémnél, és ő valószínűleg látja, hogy összezavart, de mégsem mond semmit. Miért nem mond semmit? Azonnal magyarázza el, hogy mit akar tőlem!
- Csak nyugodtan – mondom megjátszott lazasággal, de közben azt se tudom, mit mondjak. Nem lehetek túl jó színész, mert együtt érzően mosolyog. Állandóan vigyorog, mint valami perverz. Jézus, mi van, ha Mike tényleg valami perverz, vagy valami sorozatgyilkos, aki összezavarodott fiatal fiúkra vadászik? Mindjárt előkapja a konyhakést a fiókból, és ledöf. Hosszú és fájdalmas halálom lenne, mert az az átok kés nagyon életlen. Míg ezen agyalok, ő már két teli pohár vízzel le is huppan a kanapéra, leteszi őket az asztalra, majd int, hogy üljek le mellé.
- Min jár ennyire az agyad? – kérdezi. Oh, mintha nem tudnád…
- Semmin – rázom meg a fejem, felkapom a poharat, és lehúzom a tartalmát. – Vagyis de. Nem értelek.
- Engem? Mit nem értesz?
- Miért vagy itt?
- Mert felhívtál magadhoz, vagy nem emlékszel? – nevet, én meg legszívesebben képen törölném. Vagy megcsókolnám. Vagy képen törölném, aztán megcsókolnám. Vagy fordítva.
- Nem erről beszélek. Mit akarsz tőlem? – kérdezem, és hangomban már némi ingerültséget lehet felfedezni. De lehet, hogy inkább az ágaskodó farkam miatt beszélek hülyén.
- Oh – sóhajt fel. – Megismerni téged, és nem is tudom. Talán idővel együtt lenni veled.
- Velem? Miért? – Hangom most már egészen magas a meglepettségtől.
- Ilyen nehéz elhinni, hogy kellesz nekem?
- Igen. Legutolsó alkalommal is ugyanezt mondták, és ez lett a vége – mutatok a térdemre, mire Mike közelebb húzódik.
- Tim. Én nem egy tesztoszterontól és rosszindulattól duzzadó húszéves vagyok. És már rég nem csak arra vágyok, hogy csak megdugjak valakit, akit egy bárban szedtem fel.
- Akkor miért jársz bárokba?
- Hogy ne otthon üljek – válaszolja egyszerűen, és úgy érzem, most őszintén. Már nem várja meg a válaszomat, hanem megsimogatja az arcomat, majd lágyan megcsókol, de most hosszan. Közelebb húzódom, és átkarolom a hátát, mire rásóhajt az ajkamra. Eldőlünk a kanapén, és elengedi a számat, az arcomat puszilgatja, majd a nyakamat, aztán ismét rám néz.
- Mi olyan érdekes? – kérdezem, és megnyalom a számat.
- Azon gondolkozom, hogy miért bánt téged mindenki. Kimondottan szép vagy, okos is, nem csak egy üresfejű focista. Nem tudom megérteni az emberek féltékenységét. Én sosem bántanálak – suttogja már a fülembe. Én minden szavától elolvadok, és egyre inkább vágyom rá, de nem kezd el nyúlkálni, hozzá sem ér a farkamhoz, csak beborít a csókjaival, majd végül felül.
- Valami baj van? – kérdezem, és én is felülök.
- Semmi – rázza meg a fejét, majd megbirizgálja kócos hajamat. – Csak nem ezzel akarom kezdeni – húzza meg a vállát. – Elmegyünk valahová kajálni?
- Neked nem kell dolgoznod? – nevetek fel, majd az órára nézek. – Amúgy most nem jó, mindjárt itt lesz…
- Ki? – szól közbe, és már dörömbölnek is az ajtómon.
- Ő. A szomszédom, aki a gyógytornászom is egyben – ezzel felállok, és az ajtóhoz indulok.
- Akkor én most megyek is, nem zavarok – mondja, miközben én kinyitom az ajtót, és még Mike ad egy puszit a számra. – Este még hívlak. – Csak az után néz maga elé, hogy ezt mondta, és Shawnnal találja szembe magát. – Oh, a fickó az ablakból.
- Oh, a fickó a bárból – szól vissza gúnyosan Shawn, de Mike nem veszi magára, hanem nyújtja a kezét.
- Mike Lloyd.
- Shawn Ryan – markolja meg a kezét a szomszédom, de arca még mindig el van torzulva. Mike még a lépcsőtől int nekem, Shawn pedig beront a lakásba, és lebassza az asztalra a pizzát. – Látom, már meg lettél tornáztatva – gúnyolódik, mire az agyamat megint ellepi a düh.
- Tudod, már tele van a tököm veled! Mi a faszt akarsz már?
- Én csak féltelek – feleli már túl gyorsan.
- Lófaszt féltesz te engem! Csak meg akarsz dugni, de gyáva vagy lépni. És most bassza a csőröd, hogy másnak sikerül!
- Szóval lefeküdtél vele?
- Nem feküdtem le Mike-kal, képzeld. De le fogok, és nem tehetsz semmit ellene.
- Oh, valóban? – néz rám őrült tekintettel, aztán hozzám ugrik, és elkapja a galléromat. Magához ránt, és harapva kezd csókolni. Sikerül erőt venni magamon, és eltaszítom, de eközben már lendítem is a jobbomat, ami az arcán landol, Shawn pedig megtántorodik.
- Mi a faszt képzelsz magadról? – üvöltöm. – Takarodj kifelé a lakásomból!
- Nem megyek sehová – mondja az arcát fogva.
- Mi az, hogy nem mész? – ezzel elkapom a vállát, és lökök rajta egyet, amitől majdnem az ajtóig ér. Ekkor szembefordul velem, és vigyorogni kezd. Biccent egyet, és feltépi az ajtót. – Várj – kiáltok utána, és benyúlok a zsebembe, amiben a maradék pénz lapul, majd hozzávágom – Ezt a kezelésekre meg a pizzára, te majom! – és becsapom utána az ajtót.

Üvöltök egyet, aztán kulcsra zárom az ajtót. Tudom, hogy Shawn még itt áll, de most kurvára nem érdekel. El kell költöznöm innen. Ja, de hová? Épp most basztam hozzá az összes pénzemet ahhoz az állathoz. Kifújom magam, majd leülök. Forog velem a világ, az idegességtől már-már rosszul vagyok. És ekkor esik le. Shawn megcsókolt. Az előbb Shawn megcsókolt engem. Egészen máshogy képzeltem a csókját, nem úgy, hogy utána sajog a szám, és gyűlölöm őt érte. Azt hittem, hogy ha egyszer megcsókol, az olyan lesz, mint az érintései. Finom és érzéki, nem pedig durva és erőszakos. Ám ennek ellenére teljesen összezavart.

Még a lábam is elkezdett fájni, ez most pont rohadtul hiányzott. Nem is szarozok, kapásból kettőt dobok be a gyógyszerből, majd elvágódom a kanapén. Az, hogy megütöttem Shawnt már csak hab volt a tortán, már ki sem akadok magamon. Már csak az a gond, hogy hogyan fogok Mike szemébe nézni, ha legközelebb találkozunk. Azt semmiképpen sem mondhatom el neki, hogy Shawn megcsókolt, ki tudja, mit gondolna és tenne utána. De megéri találkozni még vele, ha ezzel Shawnt így feldühítem? Egyáltalán mi a francért foglalkozok én azzal, hogy Shawn mit gondol?



Egész este vártam, hogy Mike hívjon, de nem tette. De mit is gondoltam? Fel kellett már ébrednem ebből az álomból. Éjszakára még egy szem fájdalomcsillapítót bevettem, így reggel, úgy ébredek, mint egy zombi, de amikor megcsörren a telefon, egyből felébredek. Reménykedve kapom fel a kagylót, de nem Mike az. Pete hangját hallom, aki azt kérdezi, hogy tudnék-e ma menni, mert lenne egy fotózás, ahol pontosan olyan srácot keresnek, mint én. Nem is gondolkozok rajta, rávágom az igent, és készülődni kezdek. Zuhany után magamra rángatom a legjobb cuccaimat, és indulok is. Ahogy lent nyitom az ajtót, hogy kilépjek a házból Mike áll velem szemben. Kicsit tanácstalanul, és megbánóan mosolyog, egészen ártatlan képet vág. Most nem ad csókot a számra, hanem lehajtja a fejét.

- Elromlott a mobilom – mondja, majd rám néz. – Be se tudtam kapcsolni, a számod meg benne van, ezért máshonnan sem tudtalak hívni.
- Semmi gond – rázom meg a fejemet, és most én nem nézek a szemébe.
- Hová mész?
- Dolgozni.
- Nem is mondtad, hogy már szereztél is melót.
- Ez… izé. Mennem kell, bocs.
- Elviszlek, gyere – mondja, és nem tűr ellentmondást, mert megfogja azt a karomat, amivel épp nem a mankót markolom, és húzni kezd az autó felé. Ezt megint nem úszom meg. – Szóval, nem mesélsz nekem az új munkádról?
- Nincs mit mesélnem – rántom meg a vállam, miután beszálltam a kocsiba. – Fotózás lesz, valami európai lapnak.
- Azt el is felejtetted említeni, hogy modellkedsz.
- Oh, ez csak ilyen alkalmi meló. Ott fordulj le – mutatom az utcát, majd végül leparkolunk az apartman előtt.
- Hát ez nem úgy néz ki, mint egy fotó stúdió.
- Pedig az. Sunshine Stúdió – mondom, mire Mike furcsán néz rám. Nyitom az ajtót, ő még odahúz, és megcsókol.
- Vigyázz magadra! – Kotorászni kezd a kesztyűtartóban, majd egy tollat és egy papírfecnit nyom a kezembe, én meg rákanyarintom a telefonszámomat, aztán kiszállok.

Már nem félek annyira, mint az első alkalommal, mikor belépek a házba, de még mindig van valami kellemetlen érzés bennem, amikor a zárt ajtók mellett sétálok el, ahonnan ezúttal semmilyen hang nem szűrődik ki. A múltkor biztos hallucináltam. Ezúttal Pete a hallban vár, és felpattan, hogy kezet fogjon velem. Ekkor veszem észre, hogy egy srác üldögél a kanapén, és rám mosolyog bizakodóan.

- Szia Tim! Örülök, hogy eljöttél – mondja Pete, majd a srác felé fordul. – Ő itt Steve, vele fotózol ma.
- Ő fog fényképezni?
- Nem, közös képek készülnek majd rólatok – jelenti ki, mire nekem kiszárad a torkom. Steve feláll, kezet nyújt, majd megszólal.
- Nagyon örülök, hogy te jöttél – mondja izgatottan. – Féltem, hogy olyannal kell fotóznom, akitől undorodok.
- Izé – motyogom, de már irányítanak is az egyik szobába, ahol át kell öltöznünk, és már hívnak is ki minket a ház hatalmas kertjébe.


Tátva marad a szám, ilyet még nem láttam. A kert közepén egy szökőkút áll, körben padok, hatalmas fák, amik jóleső árnyékot adnak, ezért nem döglök meg a hőségben így dél körül. Steve is előkerül, egy szaggatott farmerben és zöld ingben van, én fehér len nadrágban, és ugyanolyan pólóban vagyok. Igazat megvallva, mindketten kurva jól nézünk ki, és ezt mindkettőnk széles vigyora jelzi, mikor meglátjuk egymást. Steve egyébként nagyon jól néz ki, kicsit Benre emlékeztet a szőke hajával, de szürke szeme egészen más. Meg merem kockáztatni, hogy alkalmi munkatársam jobban néz ki, mint az exem, mert Ben nagydarab, nagy izomtömeggel, míg Steve magasabb, szálkásabb, és megfordulnék utána az utcán.

Közelebb jön hozzám, közben a stáb felállít mindent, és először a padhoz irányítanak minket. Pete szerint a legnehezebb képeket készítjük el először. Kicsit bátortalanul állunk egymással szemben Steve-vel, és amikor halljuk az instrukciókat, én ideges leszek.

- Én is be vagyok ám szarva. Ez az első fotózásom, és máris a hasadat kell nyalogatnom – mondja félénken mosolyogva, miközben leül a padra, én pedig eléállok. A fotós oldalról kap le minket, miközben Steve az ingemet tartja a mellkasomnál, és ajkát a hasamhoz érinti. Más esetben begerjednék ettől, de most nem tetszik ez az egész.
- Pete! – kiáltom, miután párszor kattant a fényképezőgép. – Azt mondtad nekem, hogy nem lesznek ilyenek…
- Nyugi, Tim. Hidd el, ez a legdurvább kép. Egy fiataloknak szóló magazinba lesz. És mint láttad, inkább romantikus, mint erotikus.
- Milyen fiataloknak szóló magazinba tesznek olyan képeket, amin egy srác egy másik pasi hasát csókolgatja?
- Nem tudom, ezt a megbízást kaptuk, így hát ilyen képeket csinálunk. Ha nem tetszik, elmehetsz, de előtte nézd meg a csekket – vigyorog, és a kezembe adja a borítékot. Kinyitom, és meglátom az ötöst, és utána a két nullát.
- Folytathatjuk! – kiabálom, és vissza is megyek Steve-hez. Újabb beállítások jönnek, és ezek tényleg nem vészesek. Előröl, hátulról ölelve egymást, szemet lehunyva, tényleg semmi extra, bár néha elég kínos egy vadidegennel, ilyen érzelmes képeket csinálni.
- Az utolsó beállítás srácok! – kiáltja a fotós, és Pete is megjelenik újra. Kíváncsian nézünk rájuk, várjuk a választ, ami meg is érkezik. – Egy csókot kérnék. Nem puszit, csókot. Nyelvvel, ajkakkal, mindennel. Lassan, hogy legyen időm jó képeket csinálni.
- Na azt már nem! – ellenkezek, és arrébb is lépek Steve-től.
- Bocs, de ezt én sem vállalom – tárja szét a kezeit ő is.
- Nem hiszem el, hogy ártatlan kis csókocskát nem vagytok képesek bevállalni ötszáz dolcsiért! De le merném fogadni, ha valamelyik bárban lennétek, néhány kör után, már egymás gatyájában turkálnátok!
- Nekem barátom van! – mondja ijedten Steve.
- Sajnálom öregem. Vagy nyomtok egy nyelvest, vagy búcsút mondhattok a pénznek, úgy, hogy a képeket felhasználom!
- Baszódj meg, Pete – üvöltöm, és odalépek Steve-hez. Lehúzom magamhoz a fejét, és megcsókolom, ekkor már ő sem ágál ellene, hanem visszacsókol, méghozzá nem is akárhogy. De én nem érzek semmit ezúttal, nem olvadok el úgy, ahogy Mike-kal, nem leszek tőle ideges, mint Shawnnal. Csak arra figyelek, hogy mikor hallgat el a fényképezőgép, mikor nem nyomja többet azt a kurva gombot az a rohadék fotós. Abban a pillanatban, ahogy ezt észreveszem, már el is fordulok, majd arrébb lépek. – Bocsi – motyogom Steve-nek, majd Pete-hez lépek. – Kérem a pénzemet.
- Parancsolj – nyújtja a borítékot, amit zsebre is vágok. – Remélem, még számíthatunk rád.
- Ezek után?
- Higgadj le, öcsi. Ez semmi nem volt, egy csók miatt, ne sírjon a szád

Miközben kilépek az ajtón, Pete szavain gondolkodom. Igaza van, ezen még nem kellene így kiakadni, elvégre nem azt kérte, hogy dugjunk, meg végülis úgy is tudtunk volna csinálni, mint ha csókolóztunk volna, de az én agyam teljesen eldurrant. Kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok, de én akkor is összekaparom magam. Most itt lapul a zsebben egy ötszáz dolláros csekk, így az első dolgom az lesz, ha hazamegyek, hogy keresek másik lakást, minél messzebb Shawntól, sőt kurva messze Shawntól.

Amúgy az a vicces, hogy két nap leforgása alatt három különböző pasi csókolt meg, és mégsem érzem magam mocskosnak. Pedig annak kéne, de most inkább örülök a pénznek. Taxit fogok, és hazafelé megállunk a banknál, így már ki is tudom fizetni a fuvart. A ház előtt vidáman szállok ki a kocsiból, most még a lábam se fáj, és azt hiszem, hogy már semmi sem tudja elrontani a jó kedvem. De tévedtem, ugyanis meglátom a félreismerhetetlen szőke fejet, Longhorns dzsekis srácot a ház előtt álldogálni. Mi a fenét keres itt Ben?