20 July 2010 @ 12:58 pm
Fic: Napfény az arcunkon 4. fejezet  
Cím: Napfény az arcunkon
Szerző: Anne Winchester
Fandom: saját fandom, ami az ókori Rómában játszódik. Nincs kimondottan meghatározva a korszak.
Műfaj: slash
Szereplők: saját szereplők hada :) Petrius, Gijs, Arkilokhosz, Quintus Livius és még sokan mások
Korhatár: változó, PG-től egészen az NC-17-ig
Megjegyzés: Remélem, annak ellenére is olvassátok majd, hogy ez saját fandomos fiction. A kritikáknak, kommenteknek mindig örülök, de most különösen. Saját fandom, saját szereplők, enyém :)




1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet

A kisfiú vidám mosollyal szaladt végig a házon, majd az udvaron. Tunikája a térdéig ért, és már több helyen el volt szakadva, de ez volt a kedvence, ebben tudott a leggyorsabban futni. Nevét visszhangzotta az egész kúria, a rabszolgák vidáman néztek utána, csak egyetlen iramodott aggódva utána. Volt is miért aggódni, ugyanis az úrfi térdét több horzsolás tarkította.

És, mint mindig, Arkilokhosz aggodalma most sem volt hiábavaló. A kicsi Petrius már fel is bukott az egy rabszolga elhagyott szerszámán, és könnyes szemmel, legörbülő ajakkal fogta a térdét. A görög lágy mosollyal lépett oda. Lehajolt a fiúcskához, segített felkelni neki, majd a kúthoz kísérte, ahol lemosta sebét.

- Látod, kicsi dominus, a meggondolatlanságnak sokszor fájdalmas vége lehet – mondta nyugodt hangon, amire a fiúcska mérges lett.


Arkilokhosz szívén ugyanúgy úrrá lett az aggodalom, mikor az éjszaka közepén rátörtek. Mikor az eltakart arcú ifjú szíven döfte kardjával, akkor is fiatal urára gondolt, az ő életéért aggódott. A nyitott ajtón keresztül meglátta Gijst lopózni, ekkor lelke megnyugodott, és lemerte hunyni szemét, utoljára.

A görög még ifjú korában jutott rabszolgasorsra. Arkilokhosz kicsi volt, és gyenge, ezért nem tudták kemény munkára befogni. Ellenben már akkor is nagyon művelt volt, és erre rá is jöttek gazdái. Tanító lett, és a legtöbb patrícius családnál megfordult.

De csak a Livius háznál maradt ott, miután Petriust kiokította. Amikor apja el akarta adni Arkilokhoszt, a fiú fellázadt, nem adta rabszolgáját. Az egyetlent, aki aggódott érte, aki foglalkozott vele, és talán még szerette is. Így öregedett meg lassacskán a görög tanító az Livius ház legifjabb tagja mellett. És végül így lelte halálát is.



A kicsi lány percekig szaladt ide-oda, ráncigálta meg az emberek tunikáját. A legtöbben nem figyeltek rá, aki mégis, az eltaszította magától, hiszen a nemes embereket nem érintheti meg egy jött-ment rabszolga.

Gijst, aki a vérben fürdő Petriust tartotta karjaiban a kőből készült lépcsőkön, senki sem méltatta figyelemre. Mindenki azt hitte, hogy csak újabb részegek, akik valamelyik cauponában verekedtek össze.

- Jupiterre! Ez a kis Livius! – kiáltott fel egy idősebb férfi, aki jobban szemügyre vette őket. – Mi történt? – lépett oda izgalomtól lázasan. Gijs ráemelte tekintetét.
- Megtámadták a dominus házát. Megsebezték – mondta remegő hangon.
- Te a rabszolgája vagy?
- Igen, uram – bólintott. – Petrius meg fog halni, ha nem segítesz rajtunk!
- A nevén mered nevezni az uradat? Neveletlen rabszolga! – mordult fel a férfi, és arcon csapta Gijst, akinek tekintete zavaros lett, és vonásai is megkeményedtek. Vett egy mély levegőt, majd kiengedte kézfejét, amit eddig összeszorítva tartott.
- Bocsáss meg, uram! Kérlek, segíts, különben meghal az ifjú dominus.



Petrius Liviust az ispotályban senki sem látogatta meg. Napokig feküdt öntudatlanul egy koszos ágyon, mire Quintus hazatért Neapolisból. Senki sem üzente meg neki, hogy mi történt otthonában, hogy fia életére törtek.

- Hol van a fiam? – üvöltötte, mikor belépett a kórházként működő épületbe.
- Magister – hajtott fejet az egyik férfi, aki most úgy tett, mintha Petriust ápolná.
- Mi történt?
- Plubo magister talált rá, a basilica lépcsőjén. Azt mondta, hogy egy rabszolga hozta odaáig, és az a germán mentette meg az életét.
- Mitől kellett megmentenie az életét? – kérdezte az ősz férfi haragos arccal, miközben fiát nézte, akit már nem rázott a sebláz.
- Az a szó járja, hogy éjjel megtámadták a házadat, uram. Néhány ifjú merényletet tervezett a fiad ellen, akiket a rabszolga megölt.
- De te ezt nem hiszed el, igaz? – magasodott az alacsonynövésű, bibircsókos férfi fölé.
- A szívembe látsz, Quintus Livius. Én azt gyanítom, hogy az ifjú Petrius vacsorára hívta a barátait, amikor a germán rabszolgád rájuk támadt miután minden szolgádat megölte.
- Nem érdekelnek a rémképeid, te csavargó! Hogy van a fiam! Azonnal hazaviszem!
- Arra várnod kell, uram. A quaestor lefoglalta a házadat.
- Lefoglalta? Mi az, hogy lefoglalta?

Quintus fortyogott a dühtől, hátatfordított, és lobogó köpennyel kisietett az ispotályból, egyenesen Plubo barátjához.

- Nem tudok neked segíteni, barátom – mondta a másik magister. – Habár, az ostiai villámban el tudlak titeket szállásolni.
- Ostiában? Plubo! Elment az eszed? Engem ideköt a hivatal.
- Már nem, Quintus barátom – jegyezte meg a másik férfi, és megigazította magán a kelmét. Mozdulatai felsőbbrendűséget, és most lekezelést mutattak. Livius értetlenül nézett rá. – Megfosztottak a tisztségedtől. Persze ez csak ideiglenes, míg ki nem derül, mi történt a házadban.


Pár nappal később Quintus Livius, és kisebb kísérete útnak indult Ostia felé. Petrius az egyik kocsin feküdt. Már úton voltak egy ideje, mikor magához tért.

- Hová megyünk?
- Ostiába, fiam – hajolt be atyja a ponyva alá.
- Miért, apám?
- Majd, ha megérkeztünk, és kipihented magad, akkor beszéljük meg.
- Nem, Atyám! – mondta határozottan, és felült. Járt némi fájdalommal, de már csak igen kevéssel, ugyanis a gyógyítók altató főzeteket itattak vele idáig,
- El kellett hagynunk Róma falait, Petrius. Lefoglalták a házunkat – felelte Quintus. A fiú elméje járni kezdett. Nem értette, hogy miért ők menekülnek, hiszen Caius tört az életére, és ő gyilkoltatta le a Livius ház összes rabszolgáját. Csak Gijs életét nem sikerült kioltaniuk. Petrius most a germánra gondolt, aki megmentette az életét, a sajátját kockáztatva. Nem menekült el, pedig az lett volna az ésszerű. Nem, Gijs az ő, Petrius életéért küzdött.
- Hol van Gijs? Látni akarom!
- A germán? A vadember? Őt gyanúsítják Caius meggyilkolásával.
- Atyám! Gijs mentette meg az életemet! Caius belém döfte a kardját!
- Azt rémálmodtad, fiam. Ő a megmentésedre igyekezett.
- Tíz emberrel? Miután megölte az összes szolgádat?
- Azt mondják, hogy a germán tette azt is.
- Nem ő volt! Gijs megmentette az életemet! Ott volt az a kislány is… Ő is a miénk. Őt is ő hozta ki. A lány látott mindent, megmondhatja. Kérdezd meg őt!
- Gondolod fiam, hogy egy kis rabszolgalánynak van szava Rómában?



A hatalmas csarnokban fogadták őket a Plubo ház rabszolgái. Fiatal lányok és fiúk, idős férfiak és asszonyok hajoltak meg, mikor beléptek. Petrius, aki a hosszú út alatt lábra tudott állni, kétkedve nézte végig az idegen szolgákat. A sor végén meglátott egy testalkatban Gijsre hasonlító férfit. Szíve nagyot dobbant, és gyorsított léptein, de mikor közelebb ért, egy durva arcú embert látott, aki közelről már nem is emlékeztetett az ő rabszolgájára. Nagyon elszomorodott, hiszen tudta, hogy Gijsre mi vár, ha bebizonyosodik bűnössége. Gijs nem gyilkos volt, hanem a megmentője, de ez semmit sem jelentett, hiszen a quaestorok bármit rá tudnak bizonyítani.

Petrius napokig járkált Valerius Plubo házában, de nem azért, hogy felfedezze átmeneti otthonát. Nem hagyták nyugodni a történtek, újraélte azt az éjszakát, amikor Caius, és azok, akiket barátainak hitt, az életére törtek. Hallotta a rabszolgák sikolyait, látta a kislány, Eris rémült arcát, aki csak a germánban bízott. És Gijst sem tudta feledni. Azt a férfit, aki az első pillanatban meggyengítette lábait, aki oly erősen dacolt vele, de mikor az élete volt veszélyben ott termett, és puszta kezével mentette meg életét.

Az ifjú leült a díszkút mellé, kezét a vízbe lógatta, miközben lehunyta szemét. A tetőn beáramló fény megcirógatta az arcát, ő pedig úgy érezte, hogy az erős germán kezek érintik. Az járt a fejében, ahogy Gijs védelmezőn a karjában tartotta, érezte, ahogy a férfi könnycseppjei az arcára hullanak.

Úgy érezte, megőrül. A napok egyre múltak, és semmilyen hírt nem kapott Gijsről, pedig több embert is lefizetett, hogy utazzon vissza Rómába, és kémkedjen. Kevesebb, mint egy hétig bírta a semmittevést, az unalmat és a kétséget az ostiai házban. Éjszaka közepén pakolni kezdett. Felvette utazó köpenyét, majd a konyhába szaladt, hogy kenyeret és szárított húst csomagoljon magának. Ekkor lépett be atyja.

- Tudtam, hogy el fogsz menni – sóhajtotta, és közelebb ment. Felvett az asztalról egy nagy almát, és fiának nyújtotta. Petrius értetlenül nézett rá. – Tudom, hogy igazat beszéltél, és a germán mentette meg az életedet. Plubo utánunk küldte a leányt, aki még életben maradt. És bár nem értem ezt a különös gyengédséget, amit az iránt a rabszolga iránt érzel, segíteni akarok neked.
- Atyám…
- Már előkészíttettem egy lovat a számodra. Egy erős, de nem hivalkodó hátas lesz a legmegfelelőbb a számodra.
- Apám, igazán…
- Nem kellett volna? Az életedre törtek fiam, ezért meg kell védenem téged. Két ember elkísér téged Rómáig, és ott is segítenek neked.
- Nem. Erre semmi szükség. Egyedül akarok menni.
- Szerinted egymagad ki tudod szabadítani azt a germán vadembert?
- Gijs nem vadember!
- Akkor mi?
- Herceg!
- Herceg? Erről mesélj nekem, gyermekem. Milyen herceg? Germániában nincsenek hercegek.
- Nem tudom, nem kérdeztem atyám.
- Mert inkább a feszülő ágyékoddal voltál elfoglalva, igaz, fiam?
- Megmentette az életemet! Nem hagyhatom, hogy meghaljon!
- De te sem hallhatsz meg, fiam! Te egy patrícius vagy, ő meg csak egy barbár! A te életed többet ér!
- Atyám! – üvöltött már Petrius. – Nem vitázhatnánk az életemről, ha ez a barbár nem lett volna ott, és nem véd meg Caiustól! Elmegyek, megszöktetem, nem érdekel, mit gondolsz!
- Fiam. Ha nem ellenkezni kezdtél volna velem, hanem végighallgattál volna, akkor tudnád, hogy segíteni akarok. A két ember azért megy veled, hogy megvédjen, és segítsen kijutni Rómából. Már készítik elő a hajót is, amivel a rabszolgádat Alexandriába viszik.

Petrius megdöbbent attól, hogy atyja ilyen segítőkész volt vele. Könnyes szemmel ölelte át Quintust, majd kirobogott a házból. Két nem túl bizalomgerjesztő férfi fogta közre Petrius lovát, amire felsegítették, aztán felszálltak sajátjukra is.

Lovaik lassan poroszkáltak ki a kapun, majd az utcákon sem siettek. A pata dobogás nem törte meg az éjszaka csendjét, csak lágy zenét nyújtott hozzá. Hajnalban hagyták el a várost, és léptek a poros útra, mely Rómába vezet.

A két marcona, útonállóhoz hasonlító férfi nem beszélt túl sokat, sőt, egy hang sem hagyta el a szájukat. Azonban Petrius megelégelte a némaságot.

- Hogy hívnak titeket? – kérdezte váratlanul. A másik kettő összenézett.
- Én Titus vagyok, Aerqus első szülött fia.
- Én Tullus, Aerqus második fia.
- Testvérek vagytok? – nézett fürkészve rájuk, de a napkelte előtti félhomályban nem tudta jobban megvizsgálni vonásaikat.
- Rabszolgák vagytok?
- Nem. Szabadok. Atyánknak raktára volt az Aureán, de eljátszotta kockán – mondta a fiatalabb, Tullus.
- Miért segítetek nekem?
- Atyám mélyen a pénzes zacskójába nyúlt, hogy elkísérjünk utadon – vigyorgott Titus, majd finomabbá váltak gesztusai. – Azonban hallottunk a segítségedre siető rabszolgáról, és azt akarjuk, hogy megmeneküljön.
- Valóban?
- Így igaz, uram. És ha egy akkor méltóság, mint te uram, ilyen hevesen siet a segítségére, akkor csak jó ember lehet az a germán.
- Elég a hízelgésből! – mordult fel Petrius, és elfordult a két férfitől. Olyan hevesen vert a szíve, hogy attól tartott leesik a ló hátáról, ezért alaposan megszorította a gyeplőt. Most már tudta, hogy Gijs meg fog menekülni, és hamarosan az Alexandriába tartó hajón fog utazni. Petriusszal.


 
 
 
( Post a new comment )
deadflowers5[personal profile] deadflowers5 on July 21st, 2010 03:39 pm (UTC)
Wow! Örülök, hogy megint olvashatok tőled. Kiváncsi vagyok továbbra is a folytatásra.
(Reply) (Thread) (Link)
anne_winchester[personal profile] anne_winchester on July 22nd, 2010 07:32 am (UTC)
Köszönöm szépen.
(Reply) (Parent) (Link)
[identity profile] lil-kinky.livejournal.com on July 21st, 2010 06:43 pm (UTC)
Jaj.*-* Ez olyan jó volt, csak szegény Akrilokhoszt sajnálom, a főszereplőkön kívül ő volt még a kedvencem. :( Meg a végére megkedveltem Quintust is, amiért segített Petriusnak. Remélem sikerül megszöktetni Gijst.*-* Köszi szépen, hogy megírtad. :)
(Reply) (Thread) (Link)
anne_winchester[personal profile] anne_winchester on July 22nd, 2010 07:33 am (UTC)
Én is köszönöm, hogy írtál :)
(Reply) (Parent) (Link)
[identity profile] madamocra.livejournal.com on July 22nd, 2010 09:21 am (UTC)
Szegény Gijs. Mindig a helyes főhős pasikat akarják bezárni és megkínozni. Pedig ő aztán igazán nem csinált semmi rosszat, sőt! Tetszik, hogy Petrius ennyire ragaszkodik Gijshez, nem tudom, hogy a történet elején csak úgy ellent mondott volna az apjának egy germán rabszolga miatt, és vágtatott volna el az éjszakába egy veszélyes megmentési kísérletre. De úgy hiszem ez szorosan összefüggésben áll azzal, hogy maga Gijs is 180° -os fordulatot vett Petriushoz fűződő érzelmeiben. Majd jól összeszerelmesednek biztos. Legalábbis remélem. xD

Örülök annak is, hogy a papa Petrius mellé állt, mert most hogy hű szolgája halott, kell valaki aki ezentúl támogatja. Sajnáltam, hogy Arkilokhosz meghalt, ő igazán egy szerethető ember volt. Kissé mintha apa pótlék is lett volna Petrius számára, elvégre a történetben nem úgy tűnt nekem, hogy az apja sokat lett volna vele.

Isten adja, hogy sikerrel jár Petrius, és kis lovas kísérete, és majd mikor megmenekül Gijs lesz nagy öröm és ölelgetés, meg csók. xD Azt szeretem. Meg hát, folyton csak ilyesmi jár az eszemben, mikor arra a képre nézek, amit csináltál nekünk. ^^

Összességében ismét egy káprázatos fejezet volt, türelmetlenül várom a folytatást. Mert én már csak ilyen türelmetlen vagyok. :3
(Reply) (Thread) (Link)
anne_winchester[personal profile] anne_winchester on July 22nd, 2010 09:26 am (UTC)
Köszönöm, hogy végül írtál nekem. Nem tudok ígérni semmit, főleg azt nem, hogy hamar jön, mert a totális érdektelenség nem sarkall további írásra :(
(Reply) (Parent) (Thread) (Link)
[identity profile] madamocra.livejournal.com on July 22nd, 2010 09:30 am (UTC)
De én majd olyan hatalmas lelkesedéssel fogok érdeklődni, hogy csak na. :3 Mert ez egy jó sztori Annácskám, és nem éri meg abbahagyni. Ha másért nem, magadért írd meg. :) Tudod mit? Hazudtam. Nem vagyok én olyan türelmetlen, volt hogy egy egy fejezetre egy másik ficből éveket vártam. Szóval majd most is várok. Amíg kell. :)
(Reply) (Parent) (Link)
[identity profile] katharina64.livejournal.com on July 23rd, 2010 07:38 pm (UTC)
Ez nagyon aranyos volt. Szurkolok , sikerüljön kiszabadítani, s biztos sok szépség vár rájuk Alexandriában!
Gartula, érdemes folytatni:-)
(Reply) (Thread) (Link)
anne_winchester[personal profile] anne_winchester on July 24th, 2010 08:20 am (UTC)
Nagyon szépen köszönöm :) Sok szépség mellett sok izgalmat tudok még ígérni Alexandriában, ahová még el is kell ám jutni :D
(Reply) (Parent) (Link)